Tanulmányi hétvége a roma szakkoliban

Böjt első szombatján Ádám Anetta tartott képzést a szakkolisoknak. Témája szegénység és az iskola volt, amit már első hallásra is igen fontosnak és aktuálisnak tartottunk. Izgatottan vártuk Anetta előadását. Fél tízkor egy kis játékkal indítottunk. Már ekkor fergeteges volt a hangulat és jókedvvel folytattuk a kijelölt témával. Először is kifejtettük, hogy számunkra mit is jelent a szegénység, milyen formában láttuk, éreztük, esetleg emiatt hátrányban voltunk akár az iskolában, akár az élet bármely területén. Anetta előadásából azt is megtudhattuk, hogy a gyermekszegénységet tekintve nálunk sem jó a helyzet. Valamennyien hozzá tudtuk fűzni személyes tapasztalatainkat, ahhoz hogy az iskolában milyen korlátok voltak a szegénység miatt és milyen akadályokat kellett leküzdenünk ahhoz, hogy az egyetemre eljussunk. Anetta szemléltette, hogy a szegény gyereknek hogyan lehet az iskola egy angyali vagy akár egy ördögi kör. Ha megfelelő segítőkre talál, akkor az angyali körrel kitörhet, továbbtanulhat, eredményeket érhet el. Motiváció hiányában azonban olyan ördögi körbe kerülhetnek, melyben nem látják a kiutat a szegénységből, az aluliskolázottságból. A nap fénypontja egy szituációs játék volt, ahol hátrányos helyzetű családszerepbe kerültünk és iskolát választottunk szeretett gyerekünknek. Teljesen bele tudtuk magunkat élni, pedig csak egy játék volt, de mi is éreztük a pénztelenség miatti döntésképtelenséget. A legkülönlegesebb része a napnak az volt, amikor Ádám Anetta a bal és a jobb agyféltekés gondolkodást mutatta be nekünk. Nagyon érdekes volt, hogy társaim nagy részével mind jobb agyféltekés gondolkodásúnak ismertük fel magunkat. Ádám Anetta nemcsak teljes felkészülést sugárzó előadásanyagot hozott el erre a szombati napra, de nagyszerű hangulatot is varázsolt körünkbe. A sablonos prezentációt félretéve hétköznapi példáival érdekessé és színessé tette a napot. Köszönjük Anetta!

Ilyés Zsanett
Szent Miklós Görögkatolikus
RomaSzakkollégium
szakkollégista

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s