Skip to content

Élő Könyvtár

Az Élő Könyvtár éppúgy működik, mint egy rendes könyvtár – az olvasók kikölcsönöznek egy “könyvet” egy rövid időre a könyvtári katalógusból. Miután elolvasták, visszahozzák, és ha kedvük van, kikölcsönöznek egy másikat. Csupán egy különbség van: az Élő Könyvtárban a “könyvek” élő személyek, olyan emberek, akikkel egyébként ritkán szoktunk szóba állni, vagy ha mégis, akkor sem elegyedünk igazi, mély beszélgetésbe velük. Mert idegenek számunkra, netán sztereotípiák mentén gondolkodunk róluk. E társadalmi távolság leküzdése a célja minden Élő Könyvtár programnak világszerte.

2024-ben indult a Szakkollégium saját Élő Könyvtár programja. Egy tucat szakkollégistánk – roma és nem roma fiatalok vegyesen – vállalták, hogy egy-egy 20 perces beszélgetésre “kikölcsönözhetővé” és “olvashatóvá” váljanak az érdeklődők számára.

Ezek az „élő könyvek” egy négyszemközti, meghitt beszélgetésben, sűrített történetek formájában mesélnek életük sorsfordító pillanatairól, küzdelmeikről, az őket ért hátrányos megkülönböztetésekről és az azokkal való megküzdésről. Történeteik közös jellemzője az, hogy erősen reflektált, tudatosan vállalt és sorssá formált eseményekről szólnak. Megrendítő, egyben felemelő történetek ezek, melyek megformálását sok-sok felkészülés előzte meg a Szakkollégium közössége részéről. Az „élő könyvek” saját címmel és rövid ajánlóval is bemutatott történetei egyszerre személyesek és társadalmilag is fontosak: a romákat és más hátrányos helyzetű csoportokat érő előítéletek oldását szolgálják, miközben hitelesen mutatják be a különböző társadalmi nehézségek leküzdésének útját.

A „könyveket” három „könyvtáros” támogatja, akik felkészítik őket és megszervezik az Élő Könyvtár-eseményeket: Mező-Halász Krisztina igazgató, Szilágyi Eszter tanulmányi vezető és Hosszu Anikó közösségi programszervező.

De hogy is zajlott az Élő Könyvtár program elindítása? Először maguk a szakkollégisták lettek „olvasók”, hogy élesben megtapasztalhassák, hogyan is működik egy Élő Könyvtár. Ezzel a céllal szerveztünk nekik egy „pilot” Élő Könyvtár eseményt 2024 tavaszán, mikor a Szakkollégium alatt található Myra kávézóban tíz „élő könyv” várta a Szakkollégium hallgatóit. A szakkollégisták választását, hogy melyik „könyvet” kölcsönözzék ki, könyvtárosok és egy katalógus segítette, mely az „élő könyvek” történetére utaló könyvcímeket és rövid fülszövegeket is tartalmazott. Volt zsidó, szír menekült, kerekesszékes, látássérült, gyógyult alkoholista, ukrán menekült, vegán, ex-hajléktalan, autista és természetesen roma „könyvünk”. Ők felkérésünkre önkéntesen vállalták, hogy nyíltan válaszolnak a hallgatók bármelyik kérdésére, és őszintén beszélnek azokról a megpróbáltatásokról, amelyek őket érték. Hálás köszönet minden „élő könyvnek”, nagyszerű, példaértékű emberek mindannyian! Az olvasók megrendülten, együtt érezve vagy éppen gondolkodóba esve hallgatták e sokat tapasztalt “könyvek” történeteit.

Az izgalmas esemény után a szakkollégisták együtt beszélték át az “élő könyvek” történeteit és a saját benyomásaikat. Nótár Ilona “élő könyv” és Szilágyi Eszter kiképzett “könyvtáros” segítségével egy átfogó képet kaphattak az Élő Könyvtár céljáról, működéséről, a „könyvek” és „könyvtárosok” szerepéről, a felmerülő főbb kihívásokról. A workshopba bevont szakértő, Nótár Ilona roma származású író és tanár (maga is hétprópás „élő könyv”) személyes tapasztalatai megosztásával nyújtott hiteles és fontos ismereteket a programról. A workshopon egy milánói civil szervezet (az ABCitta társadalmi szövetkezet, bibliotecavivente.org) modellje alapján indultunk el: a romákat sújtó előítéletekre fókuszálva elkezdtük megkeresni azokat az alaptörténeteket, melyek majd a leendő „könyvek” történetmesélésének bázisát alkották.

Majd egy storytelling tréning segítette a leendő „könyvek” történeteinek kidolgozását. Milyen egy jó történet? Hogyan válik egy jó történet igazán magával ragadóvá? Miként lehet nemcsak információt átadni, hanem inspirációt is nyújtani a hallgatóknak, hogy ne csupán megértsék, hanem sajátjuknak is érezzék az üzenetet? Ezekre és még számos történetmeséléssel és retorikával kapcsolatos kérdésre kaptunk választ azon a tréningen, amelyet Györffy Kinga, a hazai storytelling egyik meghatározó szakértője tartott a Szakkollégiumban.

A tavasz során egy-egy részfeladatra fókuszálva zajlott a felkészülés, a saját szabályok és logó megalkotása, a próbaolvasások.

Az első éles Élő Könyvtár eseményre 2024. júniusban került sor, azóta számos eseményen vagyunk túl. A személyes történetek megformálásán és megosztásán, a bensőséges és hiteles, face-to face párbeszédeken keresztül a szakkollégisták sikeresen megerősödtek az önkifejezésben, az identitásuk pozitív megélésében és a múlt árnyainak feldolgozásában.

Útjára indítottuk tehát az Élő Könyvtár programunkat, melyet hosszú távon szeretnénk működtetni, hogy az interkulturális párbeszédet, az emberi méltóságot és az esélyegyenlőséget hirdessük. A jövőben minél több rendezvénybe, kulturális, esélyegyenlőségi, egyházi eseményekbe, egyetemi kurzusokba szeretnénk bekapcsolódni, hogy reflektivitásra, empátiára ösztönözve pozitív hatást érjünk el mind az „olvasókban”, mind a szakkollégisták köréből önkéntes alapon verbuválódott „élő könyvekben”.