Nagy megtiszteltetés érte a Szent Miklós Roma Szakkollégium közösségét: 2024 szeptemberében, a „Keddi kerekasztal” programsorozatunk vendégeként Kovács Richárd roma származású ökölvívó, a párizsi olimpiát ötödik helyen záró élsportoló látogatott el hozzánk feleségével. A sziklaökléről elhíresült sportolóban egy kedves, szelíd személyiséget ismerhettünk meg, aki kivételes hitelességgel és őszinteséggel mesélt életéről, az olimpián és korábban elért szakmai sikereiről és kudarcairól, arról az erőn felüli, lemondásokkal teli kitartásról, amit a világszínvonalba jutás megkívánt tőle.
A másfél órás beszélgetésben egy példaértékű pályafutás rajzolódott ki előttünk, mely a máriapócsi roma közösségből Richárdot a ringen kívül egy tanárdiploma megszerzéséhez, a roma, hátrányos helyzetű gyermekek oktatásához és tehetséggondozásához, valamint a honvédségben végzett szolgálathoz is elvezette. A szakkollégistákhoz címzett, akaraterőről és alázatról szóló, motiváló mondatai sokáig itt maradnak velünk. Nem utolsó sorban megtudtuk tőle azt is, hogy a Jóistennek „ott a helye” a szorítóban is.
Isten áldását kívánjuk az életedre, Richárd! Reméljük, szurkolhatunk neked a Los Angeles-i olimpián is!


