Skip to content

Vacsoracsata

Rendkívül izgalmas eseménynek lehettünk részesei a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban, ahol megrendeztük első vacsoracsatánkat, mely program reméljük hagyománnyá válik majd a későbbiekben. A rendezvényen 4-5 fős csapatok mérték össze főzési tudományukat, és kápráztattak el bennünket kreativitásukkal és kulináris mestermunkáikkal.

A zsűri elnöke Dr. Czifra Károly, a Hajdúdorogi Főegyházmegye ügyvédje volt, a zsűri másik szakértő tagja Kotánné Sándor Ibolya volt, a Hajdúdorogi Főegyházmegye Érseki Hivatalának étkezéséért felelős szakembere, valamint Mező-Halász Krisztina, intézményünk igazgatója. Nagy örömünkre szolgált, hogy ilyen kiváló szakemberek zsűrizték le a fogásokat.

A versenyzőknek a nagyböjt időszakára való tekintettel böjtös főételek és desszert kategóriában kellett kibontakozniuk. És hogy mit alkottak? A képek magukért beszélnek! A csapatok olyan ínycsiklandó fogásokat készítettek, amelyek nem csak szemet gyönyörködtetőek, de ízlelőbimbóinknak is fantasztikus élményt nyújtottak.

A győztes főétel egy karfiol steak volt, burgonyaágyon tálalva. A desszert kategória győztese pedig egy fantasztikus tiramisu.

A verseny lezárásaként mindkét kategória győztese egy-egy ajándékutalványt kapott a Station Bowling pályára.

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy ilyen kiváló ételekkel és hangulattal gazdagították az eseményt! Gratulálunk a győztes csapatoknak, és várjuk már izgatottan a következő vacsoracsatát, amely remélhetőleg legalább ennyire emlékezetes lesz!